CliMate Together for the better

A projekt eseményei


 

Itt a vége?!

2019.06.08

El sem hisszük, hogy elérkeztünk a két éves projekt záró szakaszához. Sok munka áll mögöttünk, sok munka maradt el, amit jó lenne még megvalósítani.

Tantestületünk sokat tesz, hogy diákjaink szemléletét formálja, ráirányítsa figyelmüket a problémákra, közösen gondolkodjunk azokon a kérdéseken, melyek napjaink problémáit jelentik. Sokfajta programot szervezünk, meghívott előadókkal, segítségévet gazdagítjuk iskolánk lehetőségeit

Nagy gondot fordítunk arra, hogy diákjaink elfogadják az önkéntesség gondolatát, és érezzék, hogy amit tesznek az hasznos, valódi segítség. Érdemes megmozdulni egy jó ügyért!

A mozgalom 2011-ben indult azért, hogy növelje a környezet iránti tudatosságot és látható eredményekkel is bizonyítsa az emberek ezirányú felelősségét, tettrekészségét.

Iskolánkban immár másodszor ünnepeltük meg a Beporzók napját. A figyelemfelkeltő plakátokat a 7. osztályosok készítették. Már hetek óta gyűjtöttük a családok által beküldött házi lekvárokat, amiket szintén a beporzóknak (és a lelkes anyukáknak, nagyiknak) köszönhetünk.

A mai nap volt az első az iskolában, név szerint az 'IES San Juan de la Rambla' gimnáziumban - ahol akárcsak itthon - reggel 8 órakor kezdődik a tanítás. Az ünnepélyes megnyitót követően, melyet a igazgató köszöntő beszéde mellett a hangszeres kórus fellépése is kiegészített, a diákok 3 előadást tartottak nekünk a Kanári-szigetekről. Elsőként ennek...

Az elmúlt pár hétben részt vettünk ebben a nemzetközi programban. Ezután leültünk és megbeszéltük, kinek mi tetszett és milyen gondolatokat ébresztett bennünk a projekt.
Először is, nagyon élveztük a folyamatot, a kérdésgyűjtést, az activityt, a prezentációk elkészítését, azt hogy videókat néztünk és különböző információkat kerestünk az országokról...

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el